Néprajzi Múzeum állandó kiállítás kivitelezése II. ütem Az Állandó kiállítás területe és nyolc tematikus egysége fizikailag, illetve tematikus szempontból is…
A projektről
Néprajzi Múzeum állandó kiállítás kivitelezése II. ütem Az Állandó kiállítás területe és nyolc tematikus egysége fizikailag, illetve tematikus szempontból is világosan lehatárolható a két tervezett megvalósítási ütem szerint. Az első ütem során a tervezett 8 tematikus egységből 6 szekció teljeskörű kivitelezése volt a feladat, mely magában foglalta a projektmenedzsmentet, az organizációt, a belsőépítészeti-, világítástechnikai-, erős- és gyengeáramú-, biztonságtechnikai-, grafikai kivitelezést, a műtárgyrögzítő elemek gyártását és a műtárgyak szakszerű és biztonságos installálását, a műszaki vezetői feladatok elvégzését, valamint a gyártmánytervek és a megvalósulási terv elkészítését. Ezen kívül a fennmaradó két szekció esetében az Ajánlattevő feladatát képezte a műszaki dokumentációban meghatározott összes tartószerkezeti elem megépítése és az erős- illetve gyengeáramú infrastruktúra kiépítése a szükséges kábelezésekkel. A fennmaradó munkarészek e két szekcióra vonatkozóan a második ütemben valósulnak meg, jelen eljárásnak részei. A kivitelezési feladat mindösszesen 1400 m2 alapterületen valósul meg, s a feladat magába foglalja a projektmenedzsmentet, az organizációt, a belsőépítészeti- (vitrinek gyártása, beszerelése, asztalosszerkezetek gyártása, helyszíni szerelése, dekorációs elemek gyártása, kivitelezése), világítástechnikai-, erős- és gyengeáramú-, grafikai kivitelezést, a műtárgyrögzítő elemek gyártását és a műtárgyak szakszerű és biztonságos installálását, a műszaki vezetői feladatok elvégzését, valamint a gyártmánytervek és a megvalósulási terv elkészítését. A gyűjteményi kiállítás a Néprajzi Múzeum által közvetíteni kívánt üzenetek megértetésére törekszik, múzeumtudományi perspektívából vizsgálja a néprajzi tárgy, a gyűjtemény, az intézmény és a társadalom komplex kapcsolatrendszerét. A kiállítás belsőépítészeti megoldásai segítik mindezek megértését, a kiállítás kialakítása az installációs jelleg helyett belsőépítészeti karakterű, azaz a legtöbb eleme beépített, így a kiállítás megjelenését markánsan meghatározó vitrinek jelentős része a határoló falak konfigurációjának átalakításával falba süllyesztett módon jelenik meg, a falakkal egy egységet alkotnak. A belsőépítészeti koncepcióban kiemelt szerep jutott a belmagasság adta lehetőségek kihasználására, nem kizárólag szemmagasságból komponál, hanem a fenti rálátások irányából is. A részletes műszaki feltételeket és feladatokat a műszaki leírás tartalmazza.