A tárgyi közbeszerzés eljárás a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Centrum épületének energetikai korszerűsítésére irányul, az alább részletezett…
A projektről
A tárgyi közbeszerzés eljárás a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Centrum épületének energetikai korszerűsítésére irányul, az alább részletezett feladatleírás és követelmények szerint. A tervezett felújítás célja az épület energetikai minőségének javítása. A kivitelezést működő egészségügyi intézményben kell megvalósítani, törekedve a betegellátás minél kisebb mértékű zavarására. I. Építészeti munkák. Az épületegyüttes két szárnyból áll (keleti és nyugati), és Pécsett az Akác utca 1. szám alatti PTE telephelyen található. A két szárny összesen 9156 nm alapterülettel rendelkezik. (Alagsor, földszint első és második emelet). A tervezett, alapvetően energetikai célú felújítás mindkét épületszárnyat érinti. A nyugati szárny esetében, nyílászárók cseréje (108 db), homlokzatok hőszigetelése, valamint lapostetők hő- és vízszigetelése (1200 nm.) nagyságrendben tervezett. Az épület nyugati szárnyán kerül sor tetőszigetelésre, ennek mennyisége 1639,2 nm, amely vízszigetelés és a hőszigetelés is együttesen. A nyugati szárny homlokzati hőszigetelése 1852,33 nm. A keleti szárny homlokzati hőszigetelése 1506,8 nm. A keleti szárnyban homlokzat hőszigetelésé és megjelölt nyílászárók üvegezésének cseréje (290nm) tervezett. A homlokzatok hőszigetelésének vastagsága, technologiája és típusa a homlokzati terveken vannak részletesen kifejtve. II. Gépészeti munkák: A meglevő PTE tulajdonú hóközpont teljeskorú rekonstrukciójára kerül sor. A hőközpont mindkét épületet ellátja, a teljeskörű felújítás során biztosítani kell az épületekben a HMV szolgáltatást, akár ideiglenes megoldások kiépítésével. A hőfogadó PÉTÁV Kft. tulajdonú lesz, (PÉTÁV kivitelezi) a hőközpont területén, elkülönített helyen kerül kialakításra. A hőközpontban a PÉTÁV Kft. tulajdonú hőfogadó mellett kiépítésre kerül egy PTE tulajdonú is, a meglévő (megmaradó) gázkazános (tartalék) rendszerhez kapcsolódóan. A fűtést érintő munkálatokat a fűtési időszakon kívülre kell ütemezni. Az átalakítás során a meglévő összes előremenő és visszatérő szerelvényt el kell bontani! A meglévő csővezetéket kell felhasználni az új szelepek beépítésére, szükség esetén a csővezetéket át kell alaktani, illetve a radiátor tartószerkezetét át kell helyezni! Az épület külső falai hőszigetelve lesznek, ezért az épület nyugati homlokzatán lévő primer fűtési előremenő, visszatérő, illetve gőz vezetékeket ideiglenesen el kell bontani, majd a szigetelés után vissza kell helyezni. Az épület külső hőszigetelése miatt a meglévő, üzemelő klíma berendezése homlokzaton lévő kültéri egységeit le kell szerelni. Aszerverklímaként funkcionáló berendezéseket előre sorolt munkaütemben kell visszaszerelni és üzembe helyezni! A meglévő klímák között szerepel és kiváltandó R22-es hűtőközeget tartalmazó klímaberendezések a következők: 1db 2,5kW, 2db 5,5kW, 7db 3,5kW. A gépészeti berendezések (rendszerek szabályozását) a PTE Sauter típusú felügyeleti rendszeréhez kell csatlakoztatni, a szakági tervekben előírtaknak megfelelően. III. Villamos munkák: A kivitelezési munkák idejére a munkaterületen az MSZ EN 60439-4:2005 szabvány előírásainak megfelelő felvonulási energiát és ideiglenes világítást kell biztosítani. Becsült egyidejű energiaszükséglet 20 kW. A villámvédelmi rendszert a szakági tervfejezetben leírt módon kell felülvizsgálni, illetve megvalósítani. Az épületen 50kVA összteljesítményű meglévő napelemes rendszer található. A régi épületrész utólagos tető hőszigetelése miatt, ennek egy részét a tetőről le kell bontani, a hőszigetelés után vissza kell építeni. Az érintett tetőn 41 darab SunLink PV SL220-20P270 típusú napelem található. A meglévő világítóstestek cseréje tervezett korszerű LED típusú világítótestekre 1738 db. A villamos szakipari munkák között szerepel a gépészeti berendezések energia ellátásának biztosítása és az automatika rendszerek kiépítése. Az elvégzendő feladatok részletes leírását kiadott kiviteli tervek, valamint az árazatlan költségvetés tartalmazza.